Between Interval – Secret Observatory
A lasztefem szerint a svéd Stefan Jönsson főleg trancet, technot meg a psyt tolja, műveit Sublunar, Monodrive, Section 9, Halftone stb. fedőnevek alatt hozza a napvilágra. Egy alkalommal azonban valószinűleg egy hosszúra sikeredett zen meditáció, egészestés csillagbámulás vagy egy Stephen Hawking-könyv arra késztette, hogy megalkossa ezt a Földi idő szerint 55 perces kalandos képzeletbeli utazást igérő űrambientet. A lemez hossza eltörpül az ezernyi fényév mellett, amit hallgatása közben megtehetünk. A számok hossza és egységes szerkezete nem engedi meg, hogy űrutazásunkat a zene bármelyik pillanata is megzavarja. Mélységes és végtelennek tűnő hangtenger tárul elénk kissebb-nagyobb hangkatarzisokkal, csúcspontokkal, pulzálásokkal, ismétlódő hangokkal, meglepikkel, amelyektől ösztönösen összeszorulnak az izmaink. Moeszkó koma már régebben felfedezte ezt a kis kincset, nálam az utóbbi idők mindennapi betevője lett, hogy evvel az ocsmány képzavarral éljek.



nem is tudtam, hogy trance-ben is utazik a srác
én sem, de ambientben utazhatna még egy kicsit
hát van még ezen kívül két ambient albuma, de közel nem ilyen erősek (meghallgatni azért azokat is érdemes)
Ahh rég hallottam ilyen jó ambientet. Köszönet!
Szerintem a Radio silence albuma sokkal jobb, mint ez az album.
izlés kérdése, a radio silence is nagyon tetszik, csak nekem ott már túl sok a dob-basszus, a secret observatory sokkal egységesebben és zeneileg érettebb
egyetértek. a Radio Silence nekem kissé túl kísérleties, és ezúttal nem jó értelemben.
Érdekes. Nekem az a kiforottabb. Pedig nem 1 hónapja halgatok ambientet én sem, hanem olyan 95től kezdve. De mindegy. Kinek ez, kinek az.:)
kiforrottabb
lehet, hogy kissé félreérthetően fogalmaztam, én a Radio Silence-et is szeretem, de ellenben a Secret Observatoryval az nem nőtt a szívemhez. na csak ennyi.
Még szerencse, hogy mindkét albumot elkészítette.
Így mindketten megtaláltuk a magunk világát.
))
))
Valószínűleg nem is csak mi ketten.
megvan egy ideje a harmadik lemeze is, de még nem jutott rá időm. nem ismered / ismeritek? milyen?
Azt még csak egyszer hallgattam meg, de szerintem az sem rossz.
Na meghallgattam újra és szerintem nagyon rendben van az Autumn Continent is. Szóval lehet, hogy Neked/Nektek nem lesz az sem annyira átütő.
))))
az autumn continent bizony nagyon rendben van, minden kurva rendben van, csak idő lenne több erre a rengeteg átütő muzsikára
Továbbra is azt mondom, hogy a Radio Silence is nagyon jó!
)))) Most szólt az Overhead című szám és teljesen kész vagyok tőle.
))